Örkény István
| Örkény István |
|---|
 Örkény István fényképe a Körkép című antológiában |
| Lásd még |
 Szócikk a Wikipédiában |
 Médiaállományok a Wikimédia Commonsban |
Örkény István (1912-1979) drámaíró és novellista. Egyperces novelláiról híres.
Idézetek[szerkesztés]
- Magyarország, rögeszme (orv.: „fixa idea”). Tízmillió lakosa van. Újabb hírek szerint gyógyítható, bár úgy sokat veszít a bájából.
- Erkölcsi világkép, tömegsport. Mint a futballt, huszonketten játsszák. A nézők (néha tízezrek is), akikre a szabályok nem kötelezők, a játékosokat buzdítják.
- Az ember élősdi lény; szimbiózisban él a sült krumplival, a pirított borjúmájjal meg a hónapos retekkel. Az ember sajnos olyan, mint a fagyöngy: életének mindig egy idegen élet az ára...
- Az iskolának az a feladata, hogy a kérdezést természetes és leküzdhetetlen szokásunkká tegye.
- ... a jó tanár hatása nem szakmai természetű, hanem az ifjúkori magatartás fejlődését befolyásolja. Másként kifejezve: egy jó angoltanár is nevelhet matematikai zseniket és viszont ...
- Nekünk, emlősöknek nem mellékes kérdés, hogy mi daráljuk-e a húst, vagy bennünket darálnak-e meg.
- ... ami szenved, az nem lehet szép.
- Aki valamit nem ért, olvassa el újra a kérdéses írást. Ha így sem érti, akkor a novellában a hiba.
- ... aki javítani akar az emberiség sorsán, annak vállalnia kell némi kockázatot.
- Hiába sikerül egy vitás kérdést tisztázni, máris ott a következő talány.
- Az ember nem annyi, amennyi, hanem annyi, amennyi tőle kitelik.
- A gyávaság forrása, hogy az emberek nem tudják elképzelni a rossznál a még rosszabbat.
- Sokszor tűnődtem: vajon meddig remél az ember? Most már tudom: az utolsó pillanatig.
- A szegények egyetlen fényűzése a gőg.
- Egy kút csak felülről kap fényt. Az öregség, csak a múltból.
- A tekintély néha az erő jele, de lehet a csődé is, a semminek a takargatása.
- Sajnos én soha sem követtem el hibákat; életem téli álom volt, mert féltem a hidegtől.(Giza levele Idushoz, Macskajáték)
- Akit semmibe vesznek, semmivé válik.
- Ha egy kígyó (ami ritkaság) fölfalja önmagát, marad-e utána egy kígyónyi űr? (Tóték)
Szakmai önérzet[szerkesztés]
Engem kemény fából faragtak!
Tudok magamon uralkodni.
Nem látszott rajtam semmi, pedig hosszú évek szorgalmas munkája, tehetségem elismerése, egész jövőm forgott kockán.
– Állatművész vagyok – mondtam.
– Mit tud? – kérdezte az igazgató.
– Madárhangokat utánzok.
– Sajnos – legyintett –, ez kiment a divatból.
– Hogyhogy? A gerle búgása? A nádiveréb cserregése? A fürj pitypalattyolása? A sirály vijjogása? A pacsirta éneke?
– Passzé – mondta unottan az igazgató.
Ez fájt. De azt hiszem, nem látszott rajtam semmi.
– A viszontlátásra – mondtam udvariasan, és kirepültem a nyitott ablakon.
- (Egyperces novellák)
Az utolsó meggymag[szerkesztés]
Már csak négyen voltak magyarok. (Márminthogy itthon, Magyarországon. Más népek közt, szerteszóródva, még jó néhány élő magyar akadt.) Egy meggyfa alatt tanyáztak. Jó fa volt, árnyat is, gyümölcsöt is adott. Persze, csak meggyszezonban.
A négyből is az egyik nagyothallott, kettő pedig rendőri felügyelet alatt állt. Hogy miért, azt már maguk se tudták. De azért néha még elmondogatták:
– Én rendőri felügyelet alatt állok.
...